Gyermeksír
Szánalomkönnyek áztatják a világot,
A fagyott égből hullik milliárdjuk.
Túl korán elmúló életeket sirat az égbolt,
Akiket gyermekként fogad be a sírbolt.
Amikor feltekintek a megfagyott égre,
Gyermeklelkek táncolnak körbe.
Oly végtelen szomorú csöppnyi kis arcuk,
Hogy testem-lelkem legmélyéig belevacog.
Ha felszáll egy ilyen csöpp kis lélek,
A fagyott égen egy új csillag éled.
Éles fénnyel akkor felragyog,
Jelzi, többen lettek az angyalok.
E fénysugárral egy utolsót üzen,
Benne gyermekszíve minden szeretete.
Vigasztaló sugallata suhan a szélben,
S célba talál szülei összetört szívében.
Meghasadt szívű szülők! Nézzetek az égre,
Mikor lelketek belesajdul az üzenetbe.
Keressétek a felragyogó csillagot,
Benne gyermeketek kis arca mosolyog!
2006. 01. 23.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Eldobva
Lelkem fájdalomtól összetörve szűköl,
Szívem kifacsart citromként remeg,
Testem mellett kitépve hever.
Te tetted ezt velem,
Hát gyere, nézd a művedet!!!
Eldobtál, mint egy használt rongyot,
Fájdalmammal nem törődve
Kitépted érted dobogó szívem.
Lelkem tépett uszályként követ,
Rálépek, s magam kínozva taposom.
Hadd fájjon még jobban,
Neked lehet, ez tetszik, ez kell.
Hát örülj kicsim, mert nekem fáj,
De te táncolj síromon, ne nézz rám!
Tobzódj tovább fájdalmamban.
Egy kérésem van csak hozzád.
Vedd fel porba tiport, kifacsart szívem.
S tedd el emlékül tőlem!
Nekem nem kell többé már,
Úgyis érted élt, érted remegett.
Ha majd gondolsz rám néha,
Egyet-egyet dobban még, s míg dobban,
Porladó testembe visszatérhet egyszer.
Tápláld néha egy könnycseppel!
S tedd vissza testembe, ha akarsz engem egyszer!
2006. 04. 05.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Éjszakák
Vártam nagyon a reggelt,
De helyette az este jött el.
Kiesnek elmémből a nappalok,
Örök éjszakában vagyok.
Hallgatom a város horkolását,
Éji utazók vad dudálását.
Lepusztult környéken sétálgatok,
Nem keresek semmit, mégis találok.
Egyedül vagyok, köröttem boldog emberek,
Széles mosolyuk elmémben remeg.
Nyugodt vagyok, visszamosolygok,
Felveszem én is az álarcot.
Ha kérdeznek, mindig válaszolok,
Csak az enyéimre nincsenek válaszok.
A bennem üvöltő miértekre
Csak az őrjítő csend felel.
Miért érzem a cukrot is keserűnek?
Miért félek elaludni éjjel,
Álmaim elől miért futok el?
Miért nem látja senki, mi fáj lelkemnek?
Sötét ég borul fölém, végtelen,
Nem látom a Nap sugarait keleten.
Lesz-e ébredésem örök éjjelemből,
Vagy a fájdalom végleg eltöröl?
2006. 07. 20.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Gyilkos
A lelkemet tartó kötelek közül csak egy maradt,
Annak utolsó szála éppen most szakad.
Alatta éhesen tátongó szakadék vár,
Esélyem nem maradt semmi már.
Kezemet feléd nyújtottam segítségért,
S te belerúgtál kérő kezembe.
Az utolsó szál halk pattanással engedett,
S lelkem néma kiáltással aláhullt. Mondd miért?
Te láttad kiszolgáltatott helyzetem,
S tudtad, csak érted él a lelkem.
Szánalmat sem láttam szemedben,
Kegyetlenül megölted szerelmem.
2006. 07. 25.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Amazon
Minden éjjel sírva várom,
Hogy jöjjön az elátkozott álom.
Nem pihentet, nem nyugtat meg,
Álmaim, jaj, senki ne tudja meg!
Elvetélt magzat álma lehet csak,
Mely ily szörnyű képeket mutat.
Gyermekét majomszeretettel szorító,
Gyilkos anya éjjele ilyen kiborító.
Gyűlölöm az éjszakákat én már,
Elaludni félek nagyon immár.
Az akarattal elfojtott képzeletet,
Álmomban nincs mi, megfékezhet.
Huszonhét éves őszülő fejemet takarva,
Vonyítva rohanok egy sötét sarokba,
Mikor lezáruló szemhéjvásznamon
Megjelenik az átkozott-gyűlölt álom.
Ez ördögi létből szabadulásomat várom,
Hozzásimulni egy szerető szívhez, ezt kívánom.
Puha bársonyos kéz simogatása kell,
Hogy fejemet végre édes álom ringassa el.
E kezet én már megtaláltam,
De jaj szíve semmit sem érez irántam.
Pedig, Istenem, de tudnám szeretni,
Örökké tenyeremen hordozni.
Hallgasd meg kiáltásom te leány,
Ne hagyd, hogy elveszejtsen a magány!
Álmaim ellen légy harcos amazon,
S tetteid én szerelemmel jutalmazom.
2006. 07. 26.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nagyon fáj
Még a szélfútta felhőnek is van társa,
ki gyógyírt hoz az átkozott magányra.
Csak én vagyok egyes egyedül,
nekem a szél nem lágyan hegedül.
Elátkozott sors mi nékem jutott,
isten engem tökéletlenre alkotott.
kinek én lehetnék az egyetlen,
azt én lököm el magamtól kegyetlen.
S akiért remeg a szívem oly régen már,
Ki álmomban engem karjaiba zár,
ugyanúgy elhárítja szerelmem,
mint teszem én, ugyanoly kegyetlen.
Hosszú hónapok óta fűt e keserű érzelem,
Egyoldalú, s megöli testem-lelkem.
Egyetlen csókjáért gyilkolnék, ha kell,
Mosolyáért ép elmémet vesztem el.
Kihasznál, s én boldogan tűröm el,
csak magához egy kicsit engedjen közel.
S magamat áldoznám fel boldogan,
ha szerelmem nem lenne viszonzatlan.
2006. 08. 23.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ki vagyok?
Ki vagyok én? Mit látnak az emberek?
Vannak kik gyűlölnek, kevesen szeretnek.
A gyűlölők számát én magam növelem.
Kik szeretnek, miért is? Nem érthetem.
Ember vagyok. Gondolkodó, érző állat?
Evolúció csúcsa, vagy báb, mivel isten játszhat?
Önnön erejéből felkapaszkodott majom?
Vagy porból vétettem, lélekkel megtöltött a hatalom?
Férfi vagyok. Domináns egyed?
Vagy papucs, ki azt teszi mit nője enged?
Eltartó, irányító, családjának feje?
Vagy patetikusan tűrő, kit irányít a neje?
Költő vagyok? E kérdésre inkább nincs válaszom.
Faragok rímeket, versbe oltom kínom.
Szenvedéseim magamnak írom, de olvassák barátok,
Lelkem mélyére leláthatnak mások.
Magyar vagyok! Ezt büszkén állítom.
Megkínzott hazámért könnyeimet hullatom.
S míg az életben helyemet keresem,
Magyar vagyok! Életem erre az alapra helyezem!
2006.09. 15.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Üzenet
Szívfacsaró üzenet száll az avarszagú éjben,
Futárom egy fájdalmas, nagy sóhaj,
Mi halló fülekre talál a címzettben,
Örömmel telt szerelmes suttogásként elhal.
De addig, üvöltő fájdalmat hirdet,
Addig lelkemnek nyugta nem lehet.
Addig szívem telve marad fájdalommal,
Szerelmére vágyom minden könnyes dalommal.
Üzenem a lánynak, ki rajtam nevet,
Ismerje meg egyszer a szerelmet.
A szerelem korántsem rózsaszín világ,
Csupa fájdalom, örök szomorúság!
S bár tudom, hogy a részem örök bánat lesz,
Ha elfogadják fájó szerelmem,
Mégis a vágyam ez a perc.
Szeretni s szeretve lenni végre, egyetlenem.
2006. 09. 17.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Függve
Ha egy-egy téli alkonyi csendben,
Elém villan pár álom-kép,
A vöröslő sugarak keretében,
Fátyolos-szép arcod kúszik elém.
Mást én már nem látok.
S ha meg is szünsz szeretni engem,
Gyűlöletet irántad sosem érez majd a lelkem.
Én már örökre rabod maradok.
Másvalakit szeretnem talán lehet,
Színleg, mosolyfalak mögé húzódva.
De szívembe égve csak egy név marad,
Kitörölni onnan azt már nem lehet.
Függőség ez, tudom jól, de nemtudok,
S ellene nem is akarok tenni.
Ha irántam majd nem érzel mást, mint utálatot,
Szívem akkor is csak érted fog dobogni.
Míg többé nem moccan már soha,
Végső gondolatom te leszel, ajkam neved súgja...
2006.12.19
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
