Hanna
Félrelépés
Zeusz némi büszkeséggel pödörgette a szakállát, ahogy végignézett
a márványszobrokon, melyek olümposzi kertje egy eldugott zugában fehérlettek.
Dicső trófea volt mindegyik; a sziporkázó hajlatok hellén éjszakák leszakított
gyümölcseiről árulkodtak. Amott a bal szélen Európa, nagyra nyitott szemében
meglepettség, mintha épp most öklelte volna fel a bika. Emitt Danaé, kezét
feltartva, mosolyogva fürdött a lezáporozó napsugarakban. Léda, hattyú nélkül.
Mnémoszüné, aki mintha távoli muzsikaszóra figyelne. Ott voltak mind, ifjan,
változatlan szépségben.
Egy nő hiányzott a gyűjteményből, de Zeusz nap mint nap bőséggel
látta az eredetijét. Ujjai idegesen megrándultak pompás szakállában. Lopva
hátrasandított, de Héra többnyire tüntetőleg elkerülte a kertnek ezt a
szegletét; csupán a pávái pottyantották tele a csillogó
márványt.
Zeusz megsimogatta Eurünomé sima combját, majd elfordult, és
visszasietett a házba. Tisztán hallatszott a csörömpölés: Héra már megint
összetörte a tükröt dühében.
Zeusz nem lassított a léptein, de bölcsen elkanyarodott inkább a
kilátó felé. Jobb, ha most nem zavarja a feleségét, mert még képes a hajtűivel
nekiesni. A szolgák előtt!
Most már csak azért is felmegyek a kilátóba, gondolta bosszúsan,
és ujjai között kék szikrák sercentek. Pár flótást agyon kell csapnom a
villámaimmal.
Mindig így vezette le a feszültségét.
A kilátó korlátján áthajolva megfeszítette izmait, és dobáshoz
készülődött. Hajdanában kiváló célzó volt; manapság azonban már öt-hat ménkő is
szükséges volt ahhoz, hogy egy viharban megrekedt és autójából kiszálló házaló
ügynököt halálra sújtson.
Kivált szerette az ügynököket, az újságkihordókat és a
könyvtároskisasszonyokat. Néha találomra is hajigált pár villámot, de megfelelő
célpont nélkül nem érezte sportnak.
Öregedett. A villámhajigálás kifárasztotta. Bezzeg a régi időkben,
amikor még tetőtől talpig lefátyolozva járatták az atyák ifjú lányaikat, nehogy
szemet vessen rájuk! A világ túlsó végéből is agyoncsapta a
legyet!
Zeusz szomorúan rágcsálta a bajszát. Azok az idők elmúltak. A nők
nadrágban járnak, és nincs bennük szemernyi görög romantika
sem.
Tavaly, amikor Héra valahol messze járt, megpróbálkozott a
bika-trükkel, de egy lány sem volt hajlandó ráülni, bármilyen szépen kellette is
magát. Fűvel etették, aztán undorodva törölgették a kezüket a zsebkendőjükbe.
Utána Zeusz sokáig nem mozdult ki a szobájából, és az ingatlan- és Avon-ügynökök
egy darabig boldogan éltek.
Zeusz összevonta szemöldökét, majd lenézett a földre, és gyanútlan
áldozat után kutatott. Tekintete bejárta Görögországot, Egyiptomot, majd futólag
végigsiklott Afrikán - nem valószínű, hogy könyvtároskisasszonyokra és
újságkihordókra bukkan Szomáliában -, megérintette Ausztráliát… és ott
maradt.
Lehanyatlott a karja. A villám sisteregve elpukkant a
levegőben.
Régen elfeledett, és Héra hitvesi igyekezetének köszönhetően egyre
mélyebbre tuszkolt érzések ébredtek benne. Megkapaszkodott a korlátban, és még
jobban kihajolt.
Ausztráliában, az egyik homokos fövenyen aranyhajú szépség
süttette magát a nappal, anyaszült meztelenül. Egyetlen szőrszál sem borította
testét, mely úgy csillogott, akár valami aranybarna
idol.
Zeusz felhördült. Már látni vélte a legújabb szobrot a kertjében,
a liliomok mellett: egy lustán elnyúló, tökéletes testet, mely csak becézésre
vár. Legszívesebben azonnal levetette volna magát a magasból, hogy a lányhoz
repüljön; de a strandon túl sok volt az ember, és Zeusznak igen rossz
tapasztalatai voltak a mai fürdőző sokaságról.
Várnia kell.
Zeusz úgy gondolta, pompás tervet eszelt ki. Az átváltozás ugyan
nem ment olyan könnyedén, mint gondolta - még most is sajgott minden tagja, és
csak az édes várakozás jelentett balzsamot a köszvényes hasogatásra, mely
lábaiba állt.
Régen gyakorolta az átalakulást, s mivel olyan formát választott,
amilyet eddig még sosem, nehéz dolga volt. De nem akarta ismételni önmagát. A
hattyú, bika és aranyeső mind olyan elcsépelt - valami teljesen újjal akarta
megdöbbenteni a világot.
Nem volt kétsége afelől, hogy ezen az estén héroszt nemz; ez az ő
esetében meglehetősen gyakran be szokott következni, és a lány széles csípője is
ezzel biztatta. Termékeny öle még most is Zeusz szeme előtt játszott. Szántásra
várt.
A nagy, égszínkéktakarós ágy megremegett a
nevetéstől.
Nem kellett sokáig várnia. Ajtó zárja kattant, és táncos léptekkel
belibbent a strandon látott lány. Hanyag mozdulattal lerúgta cipőjét, majd
bevonult a fürdőszobába.
Talán fürdőkádnak kellett volna lennem? Töprengett aggodalmasan
Zeusz, de amikor a lány fél óra múlva üdén és vakító mezítelenségben felé vette
az irányt, a szíve meglódult. Nem, így a jó. Mindjárt rám fekszik, én
átváltozom, és a karjaimba zárom. Bizonyára hálás lesz, hiszen egy isten érinti.
Ó, az a selymes bőr!
Zeusz megremegett, majd amikor a lány ráhengeredett, és párnájába
fúrta az arcát, egy pillanatra elvesztette öntudatát. Megrohanták az érzések.
Egész ágytakaróján érezte a bizsergést, ahogy a könnyű teher apró lábaival
dagasztja a matracot. A lány hajának aranyszálai szétterültek, és
végigcsiklandozták az isten érzékeit.
Most, gondolta, és karjai megindultak, hogy átöleljék a
lányt.
Az ágylábak nem mozdultak.
Zeusz zavartan megpróbált átváltozni megint, de csak a köszvény
hasított belé.
Növekvő riadalommal feszült meg, hánykolódott volna, de nem
tudott: mozdulatlan volt, hasán a lánnyal. Az ágy nem
moccant.
Zeusz kétségbeesetten próbálta volna rángatni, tépni új alakját,
hátha visszarázódik valódi énjébe, de mindhiába; és agyában kikristályosodott a
borzalom: a lány rajta fog aludni.
Miután nem tudott megmoccanni, kénytelen volt figyelni a lány
mocorgására az ágyon. Hol az egyik oldalára fordult, hol a másikra; Zeusz pedig
nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy most, a csípője hozzámért, fordulj
meg, gyönyörű istennőm, súrlódjon a hasad a
takaróhoz…
A lány könnyű keze végigsimított a párnán, és Zeuszon átfutott a
gyönyörrel vegyes gyötrelem. Most már kezdte felfogni, micsoda éjszaka vár rá.
Elborzadt.
A karcsú ujjak megmarkolták a párnát. Zeusz frissen mosott test
virágillatát érezte. Forró, ruganyos test simult hozzá, mint ahogy már
évszázadok óta senki. A lány feneke a matracba
mélyedt.
Zeusz hörgött - az ágy halkan
nyikorgott.
Nem tudott sírni; a franciaágyak többnyire alkalmatlanok az
érzelemnyilvánításra. Most már átkozta a pillanatot, amikor meglátta a lányt.
Így gyötörni őt, egy istent!
A lány meleg lehelete a párnát érte. Zeusz tantaluszi kínokat állt
ki, az ágylábak megfeszültek. Ekkor a lány hirtelen hasra fordult, és sima bőrű
szeméremdombja a takaróhoz súrlódott. A bőre épp olyan selymes volt, mint ahogy
azt Zeusz elképzelte.
Aztán a lány egy sikkantással kiugrott az ágyból. Zeusz
feleszmélt, és kábán körülnézett.
A lány mellette állt, és bosszúsan vizsgálta a karcolást a
combján, amit a kiugró ágyrugó okozott.
A lomtalanításkor az ágy a makacsul kijáró rugóval az utcára
került. Két napbarnított hullámlovas segített lecipelni az emeletről. A lány
megköszönte, és mosolya ragyogott, mint a napsugár.
Zeusz a hullámlovasokat is felvette a listára, rögtön az ügynökök
mögé.
Az ágy lecsattant az aszfaltra. Zeusz nyekkent
egyet.
- Kedveském - szólalt meg egy hang valahol
mögötte.
A lány visszafordult az ajtóból. A hullámlovasok közrefogták, mint
két éber kutya.
- Erre az ágyra, ugye, nincsen szüksége?
Elvihetném?
- Csak tessék - intett a lány, és belépett. Csábító feneke és
csípője eltűnt a lépcsőház homályában.
- Na gyerünk, vén kecske - mondta az ismerős
hang.
Zeusz még tíz évig a pávák óljában keltette a tojásokat puha
matraca fészkében, mire Héra úgy döntött, hogy
megbocsát.
|