Hagyj elmenni!
Nem sikerült, én mindent megtettem.
Azt hittem erős vagyok még, de tévedtem.
Most már késő, túl késő,
Vágytól égő szívem most sebektől vérző.
Miért? E szó hasít elmémbe.
Érzem lassan könny, szökik szemembe.
Fájdalmam határtalan, s nincs vigasz,
Boldogtalanságba mondd, miért taszítasz?
Esdeklő szavaid már mit sem érnek,
A múlt pillanatai vissza már nem térnek.
Túl mély a seb, gyógyíthatatlan,
Hagyj elmenni, szívem vigasztalhatatlan.
Hagyj elmenni, hogy tovább léphessek,
Adj időt, hogy mindent feledjek.
Felejteni, ez az mi kell most nekem,
Hogy újra kezdhessem mással életem.
2001. 12. 31.
Egyedül
Odakinn vihar tombol, szél süvít,
A távolban egy magányos farkas nyüszít.
Oly elhagyatott s szomorú.
Nem szánja senki sem, ez iszonyú.
Egyszerre furcsa zaj hallatszik
Csak a faágak s a szél játszik?
Bizony az, a szél és egy fa,
Leszakít egy gallyat, s azt hordja tova.
Fenn az égen telihold világít,
Magányos farkas felnéz, ásít.
A szél még mindig oly kegyetlen,
Az erdő sötét, a táj kietlen.
A farkas szemében megcsillan a holdfény,
Vajon miért van ennyire egyedül szegény?
Párja elhagyta, falkája kitagadta
Vagy csak eltévedt, s nem leli otthona?
Megunva a kerek Hold képét,
Elindul, s követi az úton fényét.
Az út a sötét erdőbe vezet,
Hová a farkas most érkezett.
Most mit tegyen, merre menjen?
Elviselhetetlen magányának véget hogy vessen?
Szürke bundáján itt-ott megcsillan a fény,
Elkeseredve azt hiszi: már nincs remény.
Ámde feltűnik az út végén egy másik állat,
Hatalmába kerítette a búbánat.
Két magányos szív, összetört lélek,
Kik már szinte csak remélnek.
A farkas szívében halvány szikra lobban,
Érzi ez a szív most hatalmasat dobban.
Párját végre meglelte, s boldog volt,
Felnézett a Holdra, s az csak mosolygott.
2001. 12. 31.
Szilveszter
Pár perc, s éjfélt üt az óra,
Mindenki csak ezt a pillanatot várja.
S hogy miért? Oka egyszerű.
Szilveszter van, s ez nagyszerű.
Kinn az utcán petárdák durrognak,
Ifjúság s trombiták harsognak.
Ez az év is véget ért, gyorsan, mint mindig,
Erre nem is gondoltunk eddig.
Van, aki fél az újévtől s megállítaná az időt,
Valaki unja már az óévet, s várja a jövőt.
Akárhogy is érzünk, az idő nem állhat meg,
Minden évet úgy éljünk, hogy ne bánjuk meg!
2001 Szilveszter
Hívj már!
Késő este, mindenki buliban,
A kis szobában ülök egymagam.
Szomorúan bámulok magam elé,
Ez az este úgy látszik a szenvedésé.
Miért nem hív már, csak erre gondolok,
Megnyugodni már egyáltalán nem tudok.
Lassan éjfélt üt az óra, mégsem vagyok álmos,
Csak rá tudok gondolni, de ez már szokványos.
Nem értem e helyzetet, s ez a legrosszabb,
Úgy tűnik minden perc egyre hosszabb.
Szívem hevesen ver, majd kiugrik,
Kezem remeg, szemembe könny szökik.
Hívj már! Hívj már! Csak ezt mondogatom,
Gondolatban, pedig csak szidom, s átkozom.
Miért teszi ezt velem, ha tudja, hogy szeretem?
Megbántottam, ezért felejtett el engem?
Mint ásványvízben a buborékok,
Cikáznak fejemben a gondolatok,
Lassan álomba sírom magam,
S róla álmodom boldogtalan.
2001. Szilveszter
Egy éjjel egyedül
Egy éjjel egyedül, iszonyú magányosan,
Ő távol van, s jól mulat biztosan.
Nem gondol rám, miért is gondolna?
Ha a szórakozással van elfoglalva?
Odakinn petárda zaja hallatszik,
Vagy éppen az ördög zenekara játszik.
S ha így van, hol vannak az angyalok?
Hogy lehetnek így az emberek ma éjjel boldogok?
Legalább a többi ember legyen boldog,
Ha már én nem tudok, s szememben könny ragyog.
Még sohasem voltam ennyire egyedül,
Mit vétettem, hogy ma mindenki elkerül?
A telefon is csak hallgat akár a sír,
Miért is csörögne, ha, nincs aki hív?
Mindenki ünnepel, s táncol,
És az én szívem fájdalomtól lángol.
Oly keserű, oly sivár ez az éjjel,
Azt kívánom, legyen minél előbb reggel.
A holnap talán örömöt, s nevetést hoz,
S remélem, ilyen fájdalmat senki nem okoz.
2001. Szilveszter
Csak Te meg Én
Közeledik a titkokkal teli varázslatos éj,
Lassacskán az óramutató a tizenketteshez ér.
Ketten vagyunk, csak Te meg Én,
Csillagok ragyognak az éj függönyén.
Minden szó elhalkul, mi úgyis felesleges,
Csak szívünk dobban, mi szerelemre éhes.
Egymás szemébe nézve érezzük a vágyat,
S már azt sem tudjuk mi is az a bánat.
Ajkad lassan ajkamhoz közelít,
Bőröd illata egészen felhevít.
Érzem, teljesen hatalmába kerít a vágy,
Ajkad íze oly édes, érintése lágy.
Vég nélküli csókok, gyengéd simogatás,
Forró lehelet, odaadás, lángolás.
Ez az a perc mire mindig is vágytam,
Nem titkolom, érintésed úgy megkívántam.
Szívünk, lelkünk egybeolvad, s lángol,
Repülünk a végtelenbe, mi nincs is olyan távol.
Testünk felhevülve s vágytól égve egyesül,
S a gyönyör kerít hatalmába mindenestül.
Képzeletünk mintha még mindig csak szállna,
Együtt utazunk az égen a Mennyországba.
Odafenn reánk az angyalok vigyáznak,
Soha ne legyen vége ennek a csodának!
2002. január 1.
Van egy hely…
Van egy hely, nem is olyan messze,
Hol kiderül bűnös vagy ártatlan vagy-e.
A hely, mit még senki nem látott,
De egy biztos: Isten lakik ott.
Ha életünk véget ér, s magához szólít az Úr,
Lelkünk elhagyja testünk, de még hosszú az út.
Bár onnan még senki nem tért vissza,
Mindenki oda kerül, ki Krisztus vérét issza.
Ezt hirdetik a papok, az Egyház, s mindenki, aki hívő,
De minden ember megtudja, ha majd hív Ő.
Vajon milyen a halál utáni élet?
Megkönyörül – e valakin a sors vagy végzet?
E kérdésekre nem tudja senki sem a választ,
De az biztos: ne a múltnak élj, hanem a mának.
Élj minden napot úgy, mintha az utolsó lenne,
S mikor meghalsz, boldog leszel, mert hittél Benne.
2002. január 1.
A Bánat
Szíved összetörve, lelked kifacsarva,
Szemed kisírva, önérzeted megcsalva.
Azt kívánod, bárcsak meghalnál,
S hogy fájdalmadra gyógyír a halál.
Nem gyógyír az bizony semmire,
Legfeljebb annak, kinek az a végzete.
Bánatod oka? Mi más, mint a szerelem.
Könnycsepp gurul végig kezeden.
Eszedbe jutnak a régi boldog idők,
Mikor még nem is tudtad, hogy ki Ő.
Nem tudtad, hogy ezt teszi veled,
S egy nap majd azt mondja: Isten veled.
Bárhogy is fáj, bármily keserű,
El fog múlni, s nem leszel egykedvű,
Jön majd valaki, ki boldoggá tesz,
S újra vidám, szép életed lesz.
2002. január 1.
Élet vagy halál?
Karácsonyeste volt.
Az égen kerek Hold,
A kis házban nyüzsgés,
Lázas készülődés.
Csupán egyvalaki nyugtalan:
Egy lány szürke kabátban.
Aggódó szemei máris kisírva,
Kezei remegnek, gondolatai máshol járnak.
S hogy mi az oka?
Kis háziállata, egy kutya.
Beteg szegény állat, talán meg is hal,
A lány emiatt szomorú, s nyugtalan.
Elkeseredésében imára kulcsolja kis kezét,
Könnyeivel küszködve ejti ki kedvence nevét.
A család többi tagja hiába vigasztalja,
A hű cimborát, senki sem pótolja.
Telnek az órák, múlnak a percek,
Oly nehéz pillanatok ezek.
A kutya csak fekszik mozdulatlanul,
Állapota látszólag semmit nem javul.
A lány végigsimítja selymes szőrét,
Le sem veszi a kis állatról könnyes szemét.
Végül már nem bírta tovább, s zokogni kezdett,
A kutya keservesen nyüszített, s nézett.
Alig akart szűnni a szívszaggató sírás,
De ha a könnyek nem segítenek, akkor mi más?
A kutya mintha átérezte volna e könnyek súlyát,
S megsajnálta aggódó gazdáját.
Másnap reggel a lány reménykedve ébredt,
Lába remegett, mikor az ajtón kilépett.
Most kiderül Isten akarata élet vagy halál,
Rettenetesen félt attól, amit majd talál.
A kutya ugyanúgy feküdt, mint előző este,
De amikor meghallotta a lányt, megmozdult teste.
A lány csak ámult, nem akarta elhinni,
Szerette volna az egész világot átölelni…
2002. január 1.
Szívvel, ésszel
Gyorsan beköszöntött a téli hideg reggel,
Ilyenkor már minden ember felkel.
Az üzletek kinyitnak, a város feléled,
A gyerekek iskolába, a felnőttek munkába mennek.
Nagy a forgalom, nagy a rohanás,
Csak tudnám, minek ez a hajtás?
Úgysem jutunk előbbre, hiába rohanunk,
Akárhogy sietünk, hosszú még az utunk.
E dolog fontos, elengedhetetlen,
De soha nem tudni mit hoz a véletlen.
Nem látunk a jövőbe, de miért is érdemes,
Máskülönben hogy lenne életünk érdekes?
Olykor tragikus s meglepő fordulat,
Mindenki életében akad.
Ilyenkor kétségbeesünk, bár nem kéne,
Mindig a józanésznek kell győznie.
Sokszor a szív és ész méltó ellenfél,
Aki az eszére hallgat merész, ki a szívére fél.
Amíg fiatalok vagyunk, s erősek,
Az érzelmeink s az érzéseink vezetnek.
De ahogy múlnak az évek,
Előtérbe kerülnek az észérvek.
Ezek nélkül lehetetlen volna dönteni,
S mást se lehetne, csak szenvedni.
Mi a helyes, mi a jó?
S mi az, mi nem helyénvaló?
Millió kérdés, egyetlen válasz:
Azt tedd, mit helyesnek tartasz.
2002. január 1.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
