A jelenkorról

A napok, mint a megavult ruhadarabok,
Gyűrötten egymásra hajlanak,
De mi álmainkban mégis gyöngyöket kergetünk,
S ébresztgetünk alvó vágyakat.

Azt hisszük csak játszunk,
Pedig háborúzunk,
Néha már kedvtelésből is bárkit megalázunk.

Értelmet keresünk ott, ahol már nincsen,
Barátokat veszünk összegyűjtött kincsen,
Szabadságról beszél az Ember, aki gyáva,

 Csak egy hiányzik néki, a Szellem szabadsága.


Pető Csaba 2001-12-13

A szél fúj, ahová akar.

Miféle zenét hallok?

Csak dallamokat játszik
Rohanó életem alá a szél,
Hogy el ne aludjak a sötétben.

S, hogy kevés az idő tudom,
A pillanat is drága.
Ezért is
Megállok itt a szélre várva.

Vagy járok a mezőn,
Kigombolom ingemet,

Ha szeretném, hogy felrepítsen,
Csak elétartom szívemet.


Pető Csaba 2002. február 26.

A vándor szíve

A vándor szíve mindig menne,
Folyókon, vizeken, mezőkön át
Menne messze a végtelenbe,
Ameddig a szem ellát.


Pető Csaba 2001. 03. 20.

Nem itt

Elképzelt tájakon barangol gondolatom.
Kék hegyek között, s lejtőkön, ahol legurulni jó.
Ott, ahol a föld és az ég egymáshoz ér,
Valahol ott lenni volna jó.


Pető Csaba 2001. 03. 20.

Tükröződés

Nem vagyunk bölcsek önmagunkban,
Nem vagyunk szépek sem önmagunkban.
Mint a vizek színén az árnyék,
Mint a vizek színén a fény,
Valami tükröződik bennünk,
Valaki tükröződik bennünk,
Csak azt láthatod.


Pető Csaba 2001. 03. 20.

Akkor is!

Csak egy pillanatra álltam meg,
Ebben a nagy rohanásban,
Játszottak velem idők és erők,

 Ezt értsétek meg ti bölcsek
S mind ti embert ismerők!

Szemeimet bekenték sárral,
Hogy ne lássam,
Mikor sodródom az árral

Kézenfogtak, megpörgettek,
Szédítettek a hatalmasok.

De még mielőtt végleg elesnék,
Kiálltok egy jó nagyot.
Annak a nevét, aki előbb ismert nálatok.


Pető Csaba 2002 02. 11

Állapot

Kifogytam az okos gondolatokból
És nem is akarok már
Valami újat mondani,
Sőt inkább arra vágyom,
Hogy szólj hozzám olyan beszédeket,
Amik megelevenítenének,
Akkor is, ha halott volnék.


Pető Csaba 2002-02-08

Ébredés

Fuvolaszót hallok,
Onnét a domb mögül.

A szél vidám színeivel festi tele az eget
Mintha csak puha fonalat gombolyítana.

Nevetős sárga virágaiból,
Szőnyeget készít a rét
A messziről jött vándoroknak.

Hogy a tél eszükbe se jusson,
Hisz ők az ég alatt alusznak.

Még néhány rövidke pillanat
és aki alszik ,lassan
Felébred hosszú téli álmából,
Mert jön a nyár.


Pető Csaba 2002. február 16.

Játék a tűzzel

Komoly ez a játék,
Mint mikor
Éhes tekintetű Istenek játszanak
Orosz rulettet veled,

Ha nem ismered a szabályokat,
Tündéreik csalogatnak álom országukba,
Ahol bekötött szemeddel csak tapogatod a falat.

Egyetlen kiút lenne,
Hogyha felébrednél,
De ha mélyen alszol még,

Nem ismerted az ízét az életnek,
Hiszen még meg sem születtél.

Pető Csaba 2001. 03. 22.

A szabadság arcú

A hétköznapok díszlete mögé bújtatott valóságát
Csak ritkán láthatod,
De elég egy pillantása, hogy örökre megváltoztasson.

Pető Csaba 27. 2001. 03.

Lovak a fa alatt

Mintha minden pillanatban arra vártak volna,
Hogy nekiszaladhassanak a világnak.
Mégis olyan nyugodtak voltak ott a fa alatt azok a lovak, mint a régi barátok

Pető Csaba / egyszer /

Körforgás

El is szédülhetnék,
A sok hangszer hangjára táncolva,
Megrészegülve bódult állapotban,
A világot jelentő deszkákon
Ahogy ez a színpad forog,
Amíg tart a színjáték
Játszva és egyensúlyozva
Jó vagy rossz között.

De szívesebben lennék
A közeledben
Az öröm kenetével a fejemen.

Pető Csaba 2002. március 11.

Vers a szünetben

Két dolog közt a rész,
Hogyha kínlódás az egész.
Fájdalmadat enyhítheted.
S igazam van, elhiheted.
Tarthatnál egy kis szünetet.


Pető Csaba 2002-02-16

Világunk tükörképei

Sokféle álarcot gyűjtögettünk össze,
De igazi valónkat a szívünkben viseljük,
Amit egy másik ember szíve tükröz vissza leginkább.


Pető Csaba 2001. 08. 05.

A fák tánca

Ezer, meg ezer hang, színek kavalkádja,
Ünnepi zűrzavar az erdő népének tánca.
Fuvolaszó dob és hárfa, zenéjük hív,
Csalogat táncos mulatságba.


Pető Csaba 2001. 08. 07.

Valahonnét valamire

Mire való a vers
A véget nem érő rímek sokasága?
Csak dallamok csupán,
Vagy valami időbe zárt emberi szív végtelenbe vágyódása?
S mire jók ezek a szavak?
Vagy elmés hasonlatok,
Ha nem szólnak senkihez
Bizony élet az nincsen benne sok.
Írhatnék talán ezer oldalt is szakadatlan,
De hiába,
Ha a lélek hajthatatlan,
Vagy mégis hajtana kegyetlen igába?
Mely tele okoskodással, kínnal és nyűggel
Nem is hinné az ember,
Hogy zabolátlanul néha miket művel,
De balgatag vezérünk így rossz tanácsadó,
Mint hideg téli táj, amit betakar a hó.
Az ÉLET
Itt mégiscsak felülről való
S azt várja,
Mint medrükből kilépő patakoknak árja
Beborít egyszer a víz majd bennünket
S a földünk, majd megtermi gyümölcseinket.

Pető Csaba 2005-02-15

" Ami látható és ami nem"

Az alkotó ember szívének gondolatait, rezdüléséit csak hiányosan és néha

tökéletlenül adják vissza a születendő művek, mivelhogy ezek a dolgok nem

egy dimenzióból fogannak meg a művészben. Az előbbi szellemi, ez utóbbi

pedig érzéki, anyagi valóság, ám e két dimenzió -a látható és láthatatlan- a

nézőre, hallgatóra, olvasóra gyakorolt üzenet értékű játéka adja meg azt az

élményt, ami személyes, egyedi, és egyben az időtlenség érzetét is keltve

számunkra is érzékelhető vizuális, zenei, esztétikai és jóesetben ezekkel

együtt érzelmi élményeket is okozhatnak. Bár maga a folyamat sokak

számára nem átlátható, titok, misztikus, vagy egyszerűen csak értelmetlen

bolondságnak tűnhet, más esetben túl bonyolítják,de mindezeknek ellenére

mégis azt gondolom, hogy sok más dolog közt az egyik legfontosabb dolga

a művészetnek az, hogy a mai, és a mindenkori ember számára olyan üzenetet

közvetítsen, ami arra ösztönzi Őt, hogy a valóságot ne csak egy szemszögből

vizsgálja, és ne csak arra nézzen amit a szeme előtt lát...

Pető Csaba 2006-01-07