Hanna

Kis istenek h�za

Dana� eg�szen az omladoz� peremig jutott, amikor sz�v�t megfacsarta az ismer�s �rz�s, �s l�b�t megr�ntotta a s�rget�s: visszat�rni! Remeg� bens�vel let�rdelt a sz�r�s bog�ncsok k�z�, �s lekandik�lt a foly�ra, mely z�lden �s habfeh�ren zubogott a meredek partok k�z�tt. A k�vek �gy �lltak ki viz�b�l, ak�r sz�rke csigoly�k.

Dana� kihajolt, h�tha a kanyaron t�l, balra megl�tja, merre iramodnak tova a hull�mok, de olyan sz�d�l�s t�rt r�, hogy �sszeg�rnyedt. A h�z h�zta visszafel�. Fog�t �sszeszor�tva megfordult, �s visszak�szott a peremt�l. A sz�v�n engedett az abroncs, �s Dana� megk�nnyebb�lten felemelte a fej�t. M�g mindig �rezte a k�sztet�st, hogy visszat�rjen a tornyos, megkopott vakolat� h�zba, de most m�r elviselhet� volt a nyom�s.

A v�lla felett s�v�rogva visszan�zett a szemk�zti partra, melyet rengeteg koron�zott. Azt�n a tekintete tov�bbrebbent, a t�voli hegyekre.

Sz�rnysuhog�st hallott. Feltekintett a leereszked� Daidaloszra. A nagyb�tyja a mitol�giai �p�t�sz ut�n kapta a nev�t, mert v�ll�b�l galambsz�rke sz�rnyak sarjadtak. De neki soha nem volt fia, �s nem lakoztak a homloka m�g�tt labirintusok. Dana� f�lren�zett; nem �llta a m�sik tekintet�t. Daidalosz sem emelkedhetett magasabbra a tornyokn�l. Az arc�ra r�ncok szabt�k r� a l�thatatlan kalitk�t.

- Sose b�nd a hegyeket, gyermek - sz�lalt meg Daidalosz, �s sz�rny�val eltakarta a l�tv�nyt. - Egyszer m�g eljutunk oda is.

Dana� nem v�laszolt.

- V�rnunk kell - folytatta halkan a nagyb�tyja. - �gy is �vr�l �vre messzebb mer�szkedhet�nk. Az els� id�kben m�g a k�sz�big sem jutottunk el - a tekintete �nk�ntelen�l is visszasiklott a foly� f�l�tt, az erd� perem�n tornyosul�, ezersz�n�, de m�ra megfakult h�zra.

Dana� maga al� h�zta aranysz�n� l�bait, �s nem emelte fel a fej�t. - K�nny� neked - mondta v�g�l. - Te m�r j�rt�l m�sutt.

Daidalosz meglegyintette a l�ny arc�t a sz�rny�val. - Ne hidd, hogy k�nnyebb - felelte olyan hangon, hogy Dana� felkapta a fej�t r�, �s aranyb�re elv�r�s�d�tt. - Te v�gs� soron nem tudod, mi az, amire v�gysz.

Sok�ig hallgattak �s n�zt�k a messzes�get, m�g el nem kezdett cseperegni az es�. Akkor fel�lltak, �s engedelmeskedtek a h�v�snak.

A h�z t�bb �vsz�zada �llt a foly�parton. A sz�v�t, a bels� szob�kat m�g az emberek �p�tett�k, de a t�bbi sz�rnyat �s tornyot m�r a lak�k toldott�k hozz�, amikor el�g messzire mer�szkedhettek az Urn�t�l ahhoz, hogy f�t v�gjanak. Az �p�let minden �jabb zuggal m�g jobban hozz�juk idomult. A csal�d kip�rolg�sai beleitt�k magukat a deszk�kba, a szokatlanul alacsony vagy magas ajt�k a lak�k sokf�les�g�t t�kr�zt�k. A folyos�k egym�sba hajlottak; csap�ajt�k ny�ltak a mennyezeten, ezernyi var�zsos rejtekhely cs�b�totta a fiatalabbakat: de m�g az aranysz�n� Dana�, mindenki kedvence sem feledte soha, hogy a h�z nem csup�n otthon, hanem b�rt�n is egyben.

A vid�m sz�nek a falakon a feled�s v�gett voltak felm�zolva; a gerend�kra ping�lt festm�nyek t�voli korokba r�p�tettek. De hazugs�g volt, �s ezt a csal�d is tudta. V�rtak.

Esett az es�, s fel�ztatta a talajt. Fuldokoltak a vakondok.

Dana� az ablakkerethez hajtotta a fej�t, �s n�zte a sz�rke eget, �s a hom�lyba burkol�z� hegyeket, melyek el� p�raf�gg�nyt vont az es�.

- Mit l�tsz? - k�rdezte m�g�tte a nagyn�nje.

Dana� fut� pillant�st vetett h�tra Kasszandr�ra, azt�n visszafordult az ablak fel�. Nem szerette a vak j�sn�t, aki homoksz�n� bund�j�ban, �lesre fent karmokkal �gy osont a fapadl�s folyos�kon, mint egy s�hajt�s. Dana� a l�thatatlan rokonokt�l is irt�zott. A gondolatait �s a mag�ny�t szerette megtartani mag�nak.

- Nem l�tok semmit - mondta rosszkedv�en. - Esik.

Kasszandra hideg, sima karm�val meg�rintette Dana� homlok�t. - Itt mit l�tsz?

A l�ny megperd�lt. - Mit �rdekel az t�ged?

Kasszandra h�trah�z�dott, macskaarca megny�lt. Szinte menteget�z�tt.

- Alig hallunk. Alig nevetsz. Megv�ltozt�l.

- Ti sem nevettek soha.

- Mi… - Kasszandra �veggoly�-szeme elhom�lyosult. - Mi v�runk. Egy napon megsz�nik az Urna hatalma felett�nk, �s megint szabadon j�rhatunk a f�ld�n, mint a r�gi id�kben. Az emberek �j neveket adnak majd nek�nk, im�dnak, �s leborulnak el�nk.

- De mikor?

- T�relmetlen vagy.

- Elfelejted, hogy nekem nincsenek eml�keim a vil�gr�l, amikbe elmenek�lhetek. Nekem ez a vil�g! - mutatott k�rbe Dana� a festett falakon.

Kasszandra �sszeh�zta mag�t, farka idegesen tekerg�z�tt a padl�n. - Ha tudtuk volna, hogy nem leszel szabad, nem sz�lett�l volna meg - sz�lalt meg v�g�l. - Nem akartuk, hogy te is fogoly l�gy vel�nk.

Dana� a durva fakerethez szor�totta az arc�t. - Semmi baj. Az Urna tehet mindenr�l.

- �s a kereszt papjai, akik meg�lt�k Oriont, �s a hamvaival idel�ncoltak benn�nket - sziszegte Kasszandra. - Ne felejtsd el! Nem mi vagyunk a hib�sak, hogy nem mehetsz messzebbre, mint a part.

- Persze. Majd megpr�b�lok nevetni a kedvetek�rt - mondta Dana�, �s a lehull� es�cseppeket n�zte, ahogy a h�z el�tti s�rtengerben fortyognak. Nem hallotta, mikor ment el Kasszandra, de amikor visszan�zett, a macskatest� j�sn� m�r nem volt ott.

Az emberekre gondolt. K�v�ncsi volt r�, milyenek. K�ls�re nem sokban k�l�nb�ztek a csal�d egyes tagjait�l; de nem volt hatalmuk - legal�bbis nem olyasf�le, amit Dana� felfoghatott. Hom�lyosan sejtette, hogy a magasban villog� f�nyek �jszak�nk�nt az emberekhez tartoznak, �s �k h�znak madaraikkal feh�r cs�kokat az �gre. Miattuk bizsereg a leveg�, �rthetetlen suttog�sokat hintve sz�t a hegyek k�z�tt.

Csak k�tszer l�tott embert; de azok halottak voltak, apja �s a nagyb�ty�i ejtett�k el �ket, miut�n Euridik�, akinek olyan k�v�natos volt a teste, mint a Heszperid�k egyik alm�ja, a h�z k�zel�be csalogatta �ket. Aznap este megtudta, milyen �ze van az embereknek. Nem sokban k�l�nb�ztek a s�n�kt�l �s r�k�kt�l, amiket id�nk�nt elfogtak az �p�let mellett.

- Mi�rt esz�nk bel�l�k? - k�rdezte aznap vacsorakor az apj�t�l.

- �k akart�k �gy. Kezdetben olyanok voltunk, mint �k. Nem �lt�nk, csak m�zharmaton. �k tal�lt�k ki, hogy v�rt iszunk, gyermekeket adtak nek�nk, azt�n feld�h�dtek, amikor elvett�k az aj�nd�kot. Nem �rtett�k meg, hogy nek�nk mindegy, mi az �ldozat. Hogy megszabaduljanak t�l�nk, idel�ncoltak, pedig �k maguk adt�k nek�nk a v�rt �s a h�sukat.

- Akkor sem �zlik - mondta Dana�.

- Edd meg! - sziszegett r� az apja, �s az asztal k�r�l a cs�sz�-m�sz� �s sud�rsz�p rokonok szeme v�r�sen felizzott.

Dana� a t�ny�r f�l� hajtotta a fej�t, de amikor senki nem figyelt, a m�jat az asztal alatt a harisny�j�ba cs�sztatta. Tudta, hogy a legfinomabb falatot kapta, mint mindig, m�gsem k�v�nta. �jjel el�sta a k�sz�b mellett, �s hetekig att�l f�lt, hogy valamelyik nagyb�tyja kiszimatolja.

Hetek �ta esett; hol langymeleg z�por szemerk�lt, hol s�v�lt� vihar t�p�zta a f�k �gait, s verte v�gig a fat�bl�s ablakokat. A v�z lecsordult a hegyekb�l, �s a patakok egyre h�ztak. A foly� moh�n test�be olvasztotta az ereket, �s egyre duzzadt a mered�ly alatt. Fa�gakat cib�l� hull�mai a partnak ver�dtek. �gy vert�k a k�veket �s az agyagot, ak�r apr�, kem�ny �kl�k.

A v�z besziv�rgott a gy�kerek �ltal f�rt reped�sekbe, �s lassan, t�relmesen mosta, mosta a mered�ly f�ldj�t.

Dana� a festett alakokat n�zte a falakon. �l�ben a vessz�kos�rban gomb�k p�r�llottak; az es� miatt ez volt az egyed�li t�pl�l�k, amit a h�z k�r�l tal�ltak. Az �llatok megh�z�dtak vackukon.

A k�pek Oriont, a lelkek vad�sz�t �br�zolt�k, akit csapd�ba ejtettek a kereszt papjai. A gyenge haland�k megk�t�zt�k, �s f�kly�ikkal meggy�jtott�k a halhatatlant, akir�l bebizonyosodott, hogy a hal�l m�g �t sem ker�li el.

Dana� �tn�zett az asztal f�l�tt az anyj�ra, akinek feh�r arc�ban feket�n csillogott holdsarl� form�j� szeme.

- Hogyan tudt�k meg�lni Oriont?

Az anyja elmosolyodott. Hideg �s kellemetlen mosolya volt, amit Dana� nem szeretett. - Mert hittek benne, hogy megtehetik. �gy gondolt�k, ha meg�lik, minket egy helyhez k�thetnek; s mivel �gy gondolt�k: meg is t�rt�nt. A hit�k azonban v�ges - ez�rt old�dik lassan k�r�l�tt�nk a kalitka. Nem tudt�k elk�pzelni, hogy ennyi id� m�lt�n m�g mindig itt vagyunk.

- Nincs hatalmunk? - k�rdezte Dana� d�h�sen. - Mi�rt nem �lltunk ellen akkor?

Az anyja ny�jt�zkodott. - A hatalmunkat t�l�k kaptuk; nek�nk nem volt m�s aj�nd�kunk, csak az, hogy form�lhat�ak vagyunk. Ha nem aggattak volna r�nk mindenf�l�t, maradtunk volna, akik voltunk: szellemek a sz�lben - a hangj�b�l elm�l�z� �br�ndoz�s �rz�d�tt, �s Dana� lebiggyesztette ajk�t. T�l fiatal volt. � csak ezt a l�tez�st ismerte.

- De hiszen istenek voltunk!

- Igen, istenek. �s d�monok, �s man�k a k�sz�b alatt - az anyja az asztalra k�ny�k�lt. - �n is voltam Astarte �s leanhun sidhe �s Fekete M�ria. Az emberek szem�ben mindig m�s. De m�gis �nmagam maradtam.

Dana� hallgatott. - �s �n? - k�rdezte nagy sok�ra, �s a gombasz�rakat t�rdelte. - �n ki vagyok? Engem nem ismernek az emberek.

Az anyja nagyra nyitotta s�t�tl� szem�t.

- Te? Te a csal�d �lma vagy. Olyan, amilyennek mi akartunk - �s a hangja nevetett, de a sz�ja sarka keser�n lefel� g�rb�lt.

Az egyik es�s napon, amikor az �jszakai l�tre �tszokott rokonok m�r aludtak, Dana� bement a h�z sz�v�t jelent� szob�ba. A falak �resek voltak, csak p�r sz�k �llt a sarokban. �vsz�zadok �ta nem lakott itt senki; a nyomaszt� helyet azonnal elhagyta a csal�d, amint lehet�s�ge ny�lt m�s szob�ba menek�lni az Urna k�zel�b�l.

Dana� �rezte az Urna h�v�s�t, de itt m�r bizseregni kezdett bens�j�ben a tasz�t�s is: a csal�d tagjai nem mehettek k�zelebb �t l�p�sn�l az Orion hamvait rejt� agyaged�nyhez. Ha hozz�f�rtek volna, elszabadulnak; ha magukkal visznek ak�r egy csipetnyit a fekete porb�l, visszakapj�k a vil�got.

�ppen ez�rt mindenki megpr�b�lkozott h�be-h�ba azzal, hogy felfesz�tse a padl�t, �s kiemelje az Urn�t m�lyre �sott rejtek�b�l. Dana�nak m�r nem kellett feszegetnie semmit; csak f�lretolta a deszk�kat, �s len�zett a m�lybe. Odalent �llt a kereszttel megjel�lt cser�pkors�, mely egyszerre vonzotta �s tasz�totta. Min�l k�zelebb volt hozz�, ann�l jobban facsarta sz�v�t a kett�s �rz�s. Szeme el�tt sz�nes p�tty�k t�ncoltak.

Dana� m�ly l�legzetet vett, �s leny�lt. Nem �rte volna el az Urn�t akkor sem, ha nem t�r r� a rosszull�t; ez�rt pr�b�lkoz�sa v�geredm�nyben felesleges volt, s ezt � is tudta. Ujjai a hideg, nyirkos leveg�be markoltak, azt�n egy er� megragadta, �s elhaj�totta, belsej�ben mintha t�zes karmok szaggatt�k volna a zsigereket. Felki�ltott, �s �sszekuporodott a sima padl�n. Aranyk�nnyei a deszk�ra hulltak, �s f�nyes t�cs�kba �lltak �ssze.

M�g egy pr�b�lkoz�st tett, hogy a g�d�rh�z k�sszon, de ez�ttal m�g a perem�ig sem jutott el. Has�ra szor�totta a kez�t, �s ajk�ba harapott. Fek�dt a f�ld�n, �s hallgatta az es�t. Nem mert felkelni.

Daidalosz tal�lta meg. A nagyb�tyja nem sz�lt semmit, csak felnyal�bolta, �s kivitte a bels� szob�b�l. Amint �tl�pt�k a k�sz�b�t, a sz�v�kre hat� kett�s �ramlat megsz�nt, �s csak az enyhe, mindig jelenl�v� vonz�s maradt meg.

Dana� megk�nnyebb�lten s�rt, �s Daidalosz v�ll�ba kapaszkodott. F�ms�rga pettyek �ltek meg a galambsz�rke sz�rnyon.

- Mi�rt nem �ltek meg? Mi�rt nem �ltek meg mindenkit? - zokogta.

Daidalosz izmai megcsom�sodtak. Fesz�tett hangon sz�lalt meg, de �rint�se a l�ny csillog� haj�ban k�nny� volt �s puha. - Mert akkor �k is elpusztultak volna. Az emberek nem lehetnek meg n�lk�l�nk. K�l�nben is: tov�bbra is hittek benn�nk. Am�g hisznek, nem halhatunk meg teljesen.

- Gy�v�k!

- Nem kell m�r sokat v�rni. Kasszandra mondta, hogy kiszabadulunk. Eml�kezni fognak r�nk, �s meger�s�d�nk - duruzsolta a l�ny haj�ba Daidalosz. - �s t�ged �letedben el�sz�r im�dni fognak. Gondolj erre! H�dolni fognak el�tted, �j isten leszel.

Dana� halv�nyan elmosolyodott.

- �gy-�gy - suttogta Daidalosz, �s tov�bb simogatta a fej�t, ak�rcsak gyerekkor�ban.

Odakint vill�mlott. A talaj ny�l�s kulim�ssz� �zott.

Az es� pedig zuhogott tov�bb.

�jszaka volt, �s esett. Dana� a legfels� torony ablak�ban �lt. A s�t�tben ez�stsz�n�re s�padt l�ba nedvesen csillogott; sark�t let�masztotta az �t�zott deszk�ra. M�g�tte h�rom v�n nagyn�ni sz�v�getett halkan, csak a vet�l�k csattogtak, csak az ors� surrogott.

Dana� a t�volt f�rk�szte, mint mindig. Valahol a hegyek k�z�tt f�nypontok vil�g�tottak, mint szertehintett napk�les-szemek. Tal�lgatta, mik lehetnek. Daidalosz szerint v�ros volt arra; de ilyen f�nnyel nem vil�g�t sem f�klya, sem m�glya. Ekkora es�ben nem is �ghetne.

Tal�n az emberek azok, gondolta Dana�. Tal�n tal�ltak �j isteneket, akik szolg�lnak nekik, azok vil�g�tanak.

Komoran mosolygott maga el�. Ha engem is im�dni fognak, �j nevet kapok. Tudom is, mi lesz az. V�ndor istenn� leszek, mert mindent be akarok j�rni, �s �n leszek a K�bor.

Az ablakon bevert az es�, de Dana� nem b�nta. N�zte a nedvesen csillog� falombokat, a megduzzadt foly�t, mely m�r szinte a kisz�gell�s perem�ig fel�rt, �s imm�r el�rhet� k�zels�gben h�mp�lyg�tt. Ha lemenne a partra, belel�gathatn� a kez�t a f�nyes fekete habokba.

A h�z megremegett. Dana� lehunyta a szem�t.

- Valami elkezd�d�tt - sz�lalt meg az egyik any�ka a h�ta m�g�tt. Dana� �sszerezzent. A h�rom �regasszony abbahagyta a sz�v�s-fon�st, ujjaik g�cs�rt�s fa�gakk� dermedtek a fonalak felett.

A h�z most m�r elt�veszthetetlen�l rezgett, ak�r egy hatalmas hangvilla, �s bizarr termeiben, a festett gerend�k k�z�tt tompa z�g�s t�madt, mely egyre er�s�d�tt. Mintha hatalmas kagyl�ban morajlott volna a tenger.

Dana� l�tta, hogy Daidalosz kil�p a teraszra, �s aggodalmasan k�r�lk�mlel. Hatalmas sz�rnyait a feje f�l� tartotta, hogy �vja mag�t az es�t�l. A l�b�t kit�masztotta, nehogy elessen. Megint remeg�s futott v�gig a falakon. A l�ny megkapaszkodott az ablakkeretben.

Az Urna h�v�sa megzavarodott. Nem egy pontr�l j�tt, ide-oda ugr�lt a h�zzal egy�tt. Dana� ideges cib�l�st �rzett a sz�v�n.

Azt�n a h�z hirtelen megd�lt, �s gyorsulva zuhanni kezdett a foly� fel�. Dana� felsikoltott, �s kiesett az ablakb�l. Alatta tornyok, zsindelyek �s f�k koron�i villantak fel, s �rezte: kezd �tlend�lni azon a ponton, ameddig az Urna l�thatatlan p�nyv�ja kiny�lik. A vill�mok f�ny�ben megp�rd�lt a leveg�ben. P�nik fogta el. Ha messzebbre zuhanok, mint ahogy az Urna engedi, meghalok?

Er�s karok fon�dtak k�r�. Daidalosz sz�rnyai csattogtak a viharban.

Az Urna kegyetlen�l megszor�totta a sz�v�ket, �s egy pillanatra �gy �rezt�k, mintha a bord�ikon akarn� �tszak�tani. Azt�n egyszerre engedett a marok, �s Daidalosz felsz�rnyalt az es�be.

Az Urna h�v�sa nem enyh�lt, de most m�r t�bb helyr�l �rezt�k egyszerre. Dana� lepillantott a f�ldre.

A h�z a f�lddel egy�tt, amire �p�lt, belecsuszamlott a foly�ba, mely haragosra duzzadt m�g�tte. A mennyd�rg�sbe ki�lt�sok vegy�ltek: az ablakokban k�s�rtets�padt arcok villantak fel. A tet�k�n sz�r�s test� nagyb�csik ny�jt�zkodtak. A h�z r�ngott; hull�mok csap�dtak neki a h�ts� traktusnak.

Amikor a h�z v�g�l megmozdult, �s sodr�dni kezdett a v�zzel, Daidalosz felkacagott. Dana� is nevetett, de csak egy pillanattal k�s�bb j�tt r�, mi�rt: az Urna h�v�s�t most m�r mindenhol �rezte, v�gig a foly� ment�n, �s a v�gtelen eg�szen k�zel suhant hozz�.

- A v�z! - nevetett Daidalosz. - A v�z! Mi soha nem tudtuk volna ki�sni az Urn�t!

Sz�rnyai csattogtak, �s Dana� az es�be tartotta az arc�t. M�g sosem szerette ennyire a vizet.

Hajnalra a h�z eln�ptelenedett. A csal�d tagjai asztalokon, sz�keken evick�ltek a partra �s t�ntek el a s�r�ben. Bund�s h�tukat, h�feh�r test�ket l�tni lehetett a boz�tban, ahogy a v�z foly�s�t k�vett�k. Csak Daidalosz �s Dana� keringtek m�g mindig az �p�let felett.

Az es� el�llt. Bev�gezte feladat�t. A foly� azonban m�g mindig haragosan, �ri�sira duzzadva h�mp�lyg�tt tov�bb.

- A foly� a tengerbe jut majd, a nap pedig felsz�vja a vizet - mondta Daidalosz. - A hamvak mindenhov� eljutnak. M�g mindig k�tve vagyunk hozz�juk; de nemsok�ra m�r nem fog sz�m�tani.

- Olyan sok�ig voltatok t�vol az emberekt�l - sz�lalt meg Dana�, �s a foly�t figyelte, melyet �gy �rzett, mintha l�ktet� �r lenne a saj�t test�ben, ami egyre t�bb �gra szakad, �s a v�gtelens�gbe ny�lik. - Eml�kezni fognak r�nk?

Daidalosz hallgatott, �s a sz�rnycsap�sok meglass�dtak.

Dana� a h�zat n�zte, mely �resen, elhagyatottan sodr�dott az �rral. Valahol el�tt�k p�ra sz�llt fel. Er�s�d� z�g�st hozott fel�j�k a sz�l.

- Egy v�zes�s - mondta Daidalosz.

- Akkor menj�nk - k�rte Dana�. - Nem akarom l�tni, hogyan zuhan le a h�z.

- �n sem - emelkedett feljebb Daidalosz. Dana� m�g egy utols� pillant�st vetett a kopott h�zra, �s azt gondolta: milyen kicsi. Azt�n feln�zett, a hegyekre, melynek t�v�ben egy v�ros sz�rk�llett, �s kiny�jtotta a kez�t.

- Oda! Oda vigy�l el!

�tlebbentek a d�b�rg� v�zes�s f�l�tt, �s nem n�ztek h�tra.